TOP-2.1.1-15-JN1-2016-00003

Sport és közösségi központ létrehozása felhagyott TSZ központ hasznosításával

265,2 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével valósul meg Besenyszög Város Önkormányzata TOP-2.1.1-15-JN1-2016-00003 azonosító számú, Sport és Közösségi Központ létrehozása felhagyott TSZ központ hasznosításával című pályázata.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A TOP-2.1.1-15 jelű, Barnamezős területek rehabilitációja tárgyú felhívásra benyújtott sikeres pályázat keretében Besenyszög központjában a felhagyott, jelenleg kihasználatlan TSZ iroda épülete újul meg.

A projekt célja, hogy a településen élők számára helyben elérhető sportolási lehetőségek álljanak rendelkezésre, az új rendezvényterem által több kulturális és egyéb előadás, rendezvény valósuljon meg, az új irodahelyiségek pedig a civil és közérdekű szervezetek működéséhez fognak hozzájárulni.

A fejlesztés eredményeként új funkciót kap a leromlott állapotú régi TSZ épület. Sportterem, multifunkciós terem, büfé, és kiszolgáló helyiségek, rendezvényterem és irodák kerülnek kialakításra. Megvalósul az épület akadálymentesítése, és energetikai korszerűsítése is. A környezettudatosság, és a fenntartható fejlődés érdekében megújuló energiaforrás alkalmazása (napelem) is része a projektnek.

A Projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2021. év 11. hó 30. nap

A támogatás mértéke: 100%

További információ kérhető:

Lázár Norbert pályázati referens

Elérhetőség: 56/487-002, palyazat@besenyszog.hu


Események:

2023.05.11.

Besenyszög Város Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet a Besenyszög Város Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Besenyszög belterület 1374 hrsz. alatt felvett, kivett szociális konyha, sport és közösségi központ megjelölésű, természetben 5071 Besenyszög, Damjanich út 16 szám alatt fekvő ingatlan bérbeadás útján történő tovább hasznosításra.

A pályázat megtekintéséhez kattintson ide.

2017.07.27.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága, mint támogató képviseletében eljáró Magyar Államkincstár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága, mint közreműködő szervezet és Besenyszög Város Önkormányzata, mint kedvezményezett között létrejött a Támogatási Szerződés, mely szerint 200.000.001,- Ft támogatás áll rendelkezésre a projekt megvalósítására.

2018.02.28.

A Támogatási Szerződés hatálybalépését követően a tervező elkészítette a kiviteli tervdokumentációt.

2018.11.29.

Elindult a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás.

2019.01.21.

A közbeszerzési eljárás során érkezett ajánlatok bontása során megállapításra került, hogy a nyertes ajánlattevő ajánlata jelentősen meghaladta a támogatásként rendelkezésre álló forrás összegét.

2019.03.05.

A pályázat megvalósíthatósága érdekében forrásráemelési kérelmet nyújtottunk be az építési költségek fedezetére.

2019.05.15.

A nyertes ajánlattevő ajánlata jelentősen meghaladta a támogatásként rendelkezésre álló forrás összegét, ezért függő hatályú vállalkozási szerződés került aláírásra. A szerződés hatályba lépésének feltétele a forrás rendelkezésre állása.

2019.07.25.

A pályázat megvalósíthatósága érdekében az önkormányzat szerződést kötött beruházási hitel felvételére a szükséges forrás biztosításához.

2019.09.01.

Besenyszög Város Önkormányzatának Képviselő-testületének határozata alapján a kivitelezéshez szükséges saját forrást önerőből (hitelből) biztosítja, ezért a vállalkozási szerződés hatályba lépett.

2020.07.23.

A 2019-ben beadott forrásráemelési kérelmünket a Kormány a 1436/2020 (VII.23.) határozatában 59.998.999.- Ft összeggel támogatta.

2020.08.29.

Az építés kivitelezés elérte a 25%-os készültségi fokot.

2020.12.03.

A fejlesztési hitel kiváltására újabb forrásráemelési kérelem került benyújtásra.

2021.03.12.

Az építés kivitelezés elérte az 50%-os készültségi fokot.

2021.03.31.

Az építés kivitelezés elérte a 75%-os készültségi fokot.

2021.04.06.

Partnerségi tájékoztató a projekt előrehaladásáról

2021.05.06.

A Kormány 1270/2021. (V.14.) kormányhatározatában bruttó 5.199.944,- Ft többlettámogatást biztosított a projekt kivitelezésére.

2021.05.30.

A műszaki átadás-átvételi eljárás megtörtént.

2021.05.31.

A SOFT tevékenységekhez kapcsolódó rajzpályázat meghirdetése ovisok részére.

2021.06.19.

A projekt SOFT tevékenységéhez kapcsolódóan Családi Nap került megrendezésre.

2021.09.28.

Az épület megkapta a használatbavételi engedélyt.

2021.10.26.

Meghívó partnerségi egyeztetésre, a létesítmény bemutatása, a helyiségek kihasználására alkalmas ötletek megbeszélése.

2021.11.03.

Partnerségi egyeztetés és az épület megtekintése, hasznosítási lehetőségeinek vizsgálata.

A partnerségi egyeztetés előadásának megtekintéséhez kattintson ide.

2021.11.30.

A SOFT tevékenységek megvalósítását követően megtörtént a projekt fizikai befejezése.

Galéria: