Kerékpárút Kiépítése Besenyszögön
143 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével valósul meg Besenyszög Város Önkormányzata TOP-3.1.1-15-JN1-2016-00009 azonosító számú „Kerékpárút kiépítése Besenyszögön” című pályázata.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A TOP-3.1.1-15 kódszámú Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című felhívásra benyújtott pályázat keretében a 3225 sz. közút mellett, Besenyszög belterületi szakaszán, a Damjanich utca és a Jászladányi út mellett párhuzamosan épül ki a kerékpárforgalmi létesítmény 1433 méter hosszban, a település szélétől a Bem körútig.
Az érintett szakaszon elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút kivitelezése tervezett, a zöldterületek rendezése, valamint – ahol szükséges, – a vízelvezető rendszer rekonstrukciója mellett.
A tervezett gyalog- és kerékpárút, a közút szelvényezés szerinti jobb oldalán az útárkon kívül a jelenlegi gyalogjárda nyomvonalán kerül elhelyezésre, a járdaburkolat, és ahol szükségesé válik a beszűkülő közigazgatási határok miatt, vízelvezető rendszer átépítésével. A tervezett létesítmény kiépítése során a burkolat szélessége 2,75 m-re kerül kialakításra mindkét oldalon, kerti szegély megtámasztással, ahol szükséges padkafolyóka elemes megtámasztással, mely egyben a csapadékvíz elvezetését is biztosítja.
A projekt keretében a kerékpáros közlekedés népszerűsítésére szemléletformálási akciók valósulnak meg.
A Projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2021. év 12. hó 31. nap
A támogatás mértéke: 100%
További információ kérhető:
Lázár Norbert pályázati referens
Elérhetőség: 56/487-002, palyazat@besenyszog.hu
Események:
2017.06.02.
A Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága, mint támogató képviseletében eljáró Magyar Államkincstár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága, mint közreműködő szervezet és Besenyszög Város Önkormányzata, mint kedvezményezett között létrejött a Támogatási Szerződés, mely szerint 110.000.000,- Ft támogatás áll rendelkezésre a projekt megvalósítására.
2018.02.28.
A Támogatási Szerződés hatálybalépését követően a tervező elkészítette a kiviteli tervdokumentációt.
2018.04.13.
Elindult a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás.
2018.05.16.
Az ajánlatok bontása során kiderült, hogy a legkedvezőbb árajánlat is meghaladja a projekt megvalósítására rendelkezésre álló összeget.
2018.09.11.
A pályázat megvalósíthatósága érdekében forrásráemelési kérelmet nyújtottunk be az építési költségek fedezetére.
2018.09.28.
A nyertes ajánlattevő ajánlata jelentősen meghaladta a támogatásként rendelkezésre álló forrás összegét, ezért függő hatályú vállalkozási szerződés került aláírásra. A szerződés hatályba lépésének feltétele a forrás rendelkezésre állása.
2019.03.13.
A 2018-ban beadott forrásráemelési kérelmünket a Kormány a 1120/2019 (III.13.) határozatában 16.443.546.- Ft összeggel támogatta.
2019.09.12.
A 2018.09.28-án megkötött vállalkozási szerződéstől való elállásra került sor, mivel annak teljesítési határideje (2018.10.31.) lehetetlen szolgáltatás nyújtására irányult.
2019.11.16.
A vállalkozó kiválasztására új közbeszerzési eljárás került kiírásra.
2020.02.11.
A közbeszerzési eljárás eredménykeként aláírásra került a kivitelezési vállalkozási szerződés.
2020.09.10.
Az építés kivitelezés elérte a 25%-os készültségi fokot.
2020.11.13.
A kivitelezési vállalkozási szerződés módosítására volt szükség elmaradó, helyettesítő és pótmunka költségei miatt.
2020.12.03.
Újabb forrásráemelési kérelem került benyújtásra a kivitelezési költségek fedezésére.
2020.12.07.
A műszaki átadás-átvételi eljárás lezárult.
2021.05.31.
2021.06.04.
2021.07.02.
2021.07.05.
Az Irányító Hatóság a projekthez 16.556.453,-Ft költségnövekményét hagyott jóvá.
2021.07.10.
A projekthez kapcsolódó szemléletformáló kampány keretében Kerékpáros Nap került megrendezésre.
2021.11.17.
2021.11.25.
A projekthez kapcsolódó szemléletformáló tevékenységek megvalósításra kerültek.
2021.12.17.
A kerékpárút forgalomba helyezési engedélyt kapott.
2021.12.31.
A projekt fizikai befejezése.